Szivárvány Konyha

Szivárvány Konyha

Fish taco lazacfasírtból

2015. november 30. - Szilvia Duska

Recept

Ez az étel egy nagyon friss, zöldségektől ropogós, igazán egészséges fogás. Semmi extrához nincs szükség, csak darált lazachusira. 

Először állítsuk össze a lazacpogácsákat: keverjük össze a húst egy tálban, friss, összevágott kaporral, petrezselyemmel, illetve finomra aprított fokhagymával. Serpenyőben pirítsuk meg az apróra vágott vöröshagymát, majd azt is öntsük hozzá a keverékhez. Vágjuk apróra a kapribogyókat, majd azt is tegyük hozzá. Rakjunk bele egy teáskanál mustárt, majd sózzuk, borsozzuk bőségesen.

halpogi.JPG

 

Állítsuk össze a szószunkat is. Keverjük össze a görög joghurtot a tejföllel, adjunk hozzá lime-ot, egy kevés apróra vágott chilit, ha szeretnénk, hogy picit pikáns legyen. Sóval és borssal ízesítsük és adjuk hozzá az összeaprított, friss koriandert.

A következő lépés a káposzta saláta. Öntsünk rá olívaolajat, lime-ot, sót és borsot. Elég gyorsan el is készül :) 

Külön salátát is tehetünk a tortillánkba még a káposzta mellé, én is így szoktam elkészíteni. Vágjuk fel az avokádót és ezt is tegyük bele majd a taconkba.

Ha ezekkel megvagyunk, süssük ki a fasírtokat egy előre felhevített teflonserpenyőben kevés olívaolajon, körülbelül mindkét oldalát egy-egy percig. Ezután nincs már más dolgunk, csak egy teflonserpenyőben megpirítani a tortillánkat.

Ha készen vagyunk az összes lépéssel, akkor már csak az összeállítás van hátra! :) Én szoktam még hozzá adni zöld színű tabasco szószt, illetve jalapeno paprikát is konzervből, de ez teljesen opcionális. Mellékeltem egy képet arról, hogy nálunk ez hogyan szokott kinézni:


fish_taco.JPG

 

Amire szükséged lesz (2 személyre):

  • kb 16 fasírtra elegendő darált lazachús
  • két evőkanál kapribogyó
  • egy teáskanál mustár
  • két kisebb gerezd fokhagyma
  • egy kisebb csokor kapor és petrezselyem
  • egy közepes vöröshagyma
  • 3 evőkanál görög joghurt
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 lime
  • 1 csokor koriander
  • fél fejes káposzta - lila vagy fehér is lehet
  • saláta
  • 1 db avokádó
  • tortilla - 4 db kicsi
  • olívaolaj
  • bors

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rainbowkitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr838127452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása