Szivárvány Konyha

Szivárvány Konyha

Fehérboros zsályás csirke

2016. január 25. - Szilvia Duska

 Recept

Egy nagyon egyszerűen elkészíthető és a hozzávalókhoz is könnyen hozzáférhető recepttel jelentkezem. Azért szeretem ezt a zsályás receptet, mert megmutatja, hogy hány féle módon lehet variálni egy mindenki által könnyen beszerezhető alapanyagot, vagyis a csirkét! És ez csak egy, a több ezerből :)

Kezdjük is a csirkékkel! Én tanyasi csirkecombokkal csináltam, ezért tűnnek kisebbnek a képen, de persze bármilyen tartású csirkével elkészíthető, illetve mellből is, csak számolni kell vele, hogy kicsit szárazabb lesz a hús. 

Először vágjuk ketté a combokat, mossuk meg őket hideg víz alatt, majd papítörlővel töröljük szárazra. Sózzuk, borsozzuk, majd masszírozzuk be a bőrüket és a húst olívaolajjal. 

nyers.JPG


Fogjunk egy serpenyőt és hevítsük fel, hogy nagyon forró legyen. A combokat ezután rakjuk a serpenyőbe, majd pirítsuk egy-két percig, hogy a bőrük szép aranysárgára süljön. Ha kész vagyunk az összes hús pirításával, akkor helyezzük egy tepsibe őket. A serpenyőt hagyjuk a tűzhelyen, mert most az a rész következik, hogy fel kell öntenünk fehérborral. A serpenyőn maradt rápirult csirkedarabokat kaparjuk fel, miután ráöntöttük a bort. Forraljuk egy percig körülbelül, hogy kipárologjon belőle az alkohol, majd öntsük bele a csirkékkel teli tepsibe.
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd daraboljuk fel nagyobb cikkelyekre és rakjuk a csirkék közé. A fokhagymát én gerezdenként, a héjában szoktam megsütni, mert sütés után, kipréselve a héjukból nagyon finomak tudnak lenni. Tehát, rakjuk a csirkék közé a fokhagyma gerezdeket is, illetve tűzdeljük meg a csirkét, a friss zsálya levelekkel.

 

piritott.JPG

A fenti képen látható kompozíciót fedjük le alufóliával, majd helyezzük be a 180-200 fokra előmelegített sütőnkbe. Miközben, félóráig sütjük, vágjuk fel a koktélparadicsomokat félbe. Ha letelt a félóra sütési idő, akkor szórjuk meg a csirkéinket paradicsommal és rakjuk vissza alufólia nélkül, még egy negyed óra - húsz percre. Ezután, tegyük a sütőt pirító fokozatra és pirítsuk a csirkéket, amíg bőrük ropogós nem lesz (nagyjából 5-10 perc).

Ha elkészültetek, vegyétek ki a tepsit, várjátok meg míg kicsit kihűl, majd fogyasszátok egészséggel. Én rízzsel szoktam tálalni, de bármi egyéb működhet mellé köretként. Előfordulhat, hogy utólag még sózást igényel. Jó étvágyat hozzá, ez az én egyik gyors kedvencem, majd meglátjátok miért :)

zsalyas_csirke.JPG

 

Amire szükséged lesz (4 főre):

  • 4 db csirkecomb
  • egy csokor friss zsálya levél
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2,5 dl száraz fehérbor
  • 15 db koktélparadicsom
  • olívaolaj
  • só, bors

Vitamindús álgabona: quinoa saláta

Quinoa - az inkák aranya

Az inkák már 8-9000 ezer éve fogyasztották és termesztették ezt a növényt. A quinoa, vagyis rizsparéj egy pszeudocereália, vagyis álgabona. Na, ez szerintem elég volt ahhoz, hogy mindenkit elriasszak, hogy tovább olvasson, vagy ne adj Isten, elkészítse :) De valójában a helyzet nem ilyen bonyolult,a quinoát azért nevezik álgabonának, mert növény rendszertanilag nem tartozik a gabonafélék közé, viszont elkészítésében hasonlóan kell eljárni, mint mondjuk egy rízsnél, vagy egy kusz-kusznál. A quinoa viszont azért a legmenőbb, mert a gluténérzékenyek is fogyaszthatják, mert gluténmentes, illetve nagyon alacsony a szénhidráttartalma, viszont fehérje és rosttartalma magas. Vitamintartalma szintén magas, B, C, E, illetve foszfor, vas, kálcium, kálium és magnézium találhatóak a kis szemcsékben. Köretként és más alapanyag alternatívájaként is fogyasztható, de én most egy könnyű főételt készítettem belőle.

Recept

A quinoa beszerzése egy picit körülményesebb lehet, én egy ínyencségeket és étel különlegességeket árusító boltban szereztem be, de szerintem nagyobb bio boltokban is rátalálhattok. Az enyém így nézett ki:

quinoa.JPG

Elkészítése roppant egyszerű: fél csésze mennyiséget 12 percig kell főznőtök egy lábas vízben. Amikor már kóstoláskor puhák a szemek, illetve egy ilyen kis kör alakú darab levált a szemekről, akkor lesznek tökéletesek. Szűrjétek le, és tegyétek félre egy tálban hogy le tudjon hűlni.

aztatas.JPG

Főzés közben

Közben vágjátok össze apróra a szárított paradicsomot, illetve a kapribogyót. A salátát is vágjátok kisebb darabokra, mert akkor sokkal könnyebben tudjátok enni. Én még jalapeno konzerv paprikát használtam, azt is apróra vágva. Csak kreativitásotok szabhat határt annak, hogy miket raktok bele. Uborka, bébispenót, répa, cukkíni, bab, zöldbab, koriander, petrezselyem, chili szintén illik bele. 

A lehűlt quinoához keverjétek az összeaprított alapanyagokat, facsarjatok hozzá egy fél lime-ot, öntsetek rá két kanál olívaolajat, sózzátok, borsozzátok. Alaposan keverjétek össze a hozzávalókat. A saját quinoa salátátok elő is állt, nem több, mint 20 perc alatt! :) Fogyasszátok egészséggel, mert ez valóban az egyik legegészségesebb és ízletesebb (ál)gabona! Ez az én verzióm:

quinoa_1.JPG

 

Amire szükségetek lesz (1 főre):

  • fél bögre quinoa
  • szárított paradicsom
  • 2 evőkanál kapribogyó
  • saláta
  • jalapeno konzerv paprika
  • olívaolaj
  • só, bors

Igazi téli klasszikus: forralt bor

Ezen a héten nem egy étellel, hanem egy széles körben ismert, édes, lélekhevítővel készültem nektek. Ez nem más, mint a forralt bor lesz! Az én receptem igencsak egyszerű, de az interneten elég sok, bonyolultabb verzió is fellelhető, például Jamie Oliver mandarinnal, vanília rúddal és babérlevéllel készíti. Mivel számomra a forraltbor spontán jutott eszembe egyik este, így leginkább arra korlátozódtam, hogy mik azok az alapanyagok, amik otthon megtalálhatóak.

Akkor következzen a recept!

Én egy olcsóbb kategóriájú, gyümölcsös vörösbort használtam, de szerintem bármilyen borból elkészíthető, mert a sok ízesítéstől, úgy sem fogjuk érezni a bor eredeti ízjegyeit. Tehát öntsük bele a bort egy nagyobb fazékba és kezdjük el alacsonyabb lángon hevíteni. Nagyon fontos, hogy ne forraljuk (a neve ellenére), mert akkor elpárolog belőle az alkohol. Rakjuk bele a cikkelyekre vágott narancsot, a fahéjrudakat, a szegfűszeget, a csillagánizst. Ha van ott otthon kardamomotok, vagy őrölt szerecsendiótok, akkor azokat is nyugodtan használhatjátok. Öntsük bele a barna cukrot, kevergessük, hogy könnyebben feloldódjon.

Ezután, körülbelül 5-6 percig melegítsük, kóstoljuk, hogy elég édes, vagy ízes-e. Ha feloldódott a cukor és hevítési időnk is lejárt, akkor elkészültünk. A bort szűrjük le és kedves téli bögrékben már fogyaszthatjuk is! :)

 

forralt_bor.JPG

Amire szükséged lesz (2 személyre):

  • 1 üveg bor
  • 2 rúd fahéj
  • 5 db csillagánizs
  • 10 db szegfűszeg
  • negyed bögre barna cukor vagy méz
  • 1 lehetőleg kezeletlen narancs

Fish taco lazacfasírtból

Recept

Ez az étel egy nagyon friss, zöldségektől ropogós, igazán egészséges fogás. Semmi extrához nincs szükség, csak darált lazachusira. 

Először állítsuk össze a lazacpogácsákat: keverjük össze a húst egy tálban, friss, összevágott kaporral, petrezselyemmel, illetve finomra aprított fokhagymával. Serpenyőben pirítsuk meg az apróra vágott vöröshagymát, majd azt is öntsük hozzá a keverékhez. Vágjuk apróra a kapribogyókat, majd azt is tegyük hozzá. Rakjunk bele egy teáskanál mustárt, majd sózzuk, borsozzuk bőségesen.

halpogi.JPG

 

Állítsuk össze a szószunkat is. Keverjük össze a görög joghurtot a tejföllel, adjunk hozzá lime-ot, egy kevés apróra vágott chilit, ha szeretnénk, hogy picit pikáns legyen. Sóval és borssal ízesítsük és adjuk hozzá az összeaprított, friss koriandert.

A következő lépés a káposzta saláta. Öntsünk rá olívaolajat, lime-ot, sót és borsot. Elég gyorsan el is készül :) 

Külön salátát is tehetünk a tortillánkba még a káposzta mellé, én is így szoktam elkészíteni. Vágjuk fel az avokádót és ezt is tegyük bele majd a taconkba.

Ha ezekkel megvagyunk, süssük ki a fasírtokat egy előre felhevített teflonserpenyőben kevés olívaolajon, körülbelül mindkét oldalát egy-egy percig. Ezután nincs már más dolgunk, csak egy teflonserpenyőben megpirítani a tortillánkat.

Ha készen vagyunk az összes lépéssel, akkor már csak az összeállítás van hátra! :) Én szoktam még hozzá adni zöld színű tabasco szószt, illetve jalapeno paprikát is konzervből, de ez teljesen opcionális. Mellékeltem egy képet arról, hogy nálunk ez hogyan szokott kinézni:


fish_taco.JPG

 

Amire szükséged lesz (2 személyre):

  • kb 16 fasírtra elegendő darált lazachús
  • két evőkanál kapribogyó
  • egy teáskanál mustár
  • két kisebb gerezd fokhagyma
  • egy kisebb csokor kapor és petrezselyem
  • egy közepes vöröshagyma
  • 3 evőkanál görög joghurt
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 lime
  • 1 csokor koriander
  • fél fejes káposzta - lila vagy fehér is lehet
  • saláta
  • 1 db avokádó
  • tortilla - 4 db kicsi
  • olívaolaj
  • bors

 

Házi Bún chả

Ez egy klasszikus vietnámi étel eredetileg, de sertéshús helyett én ragacsos garnélákkal készítettem, így vált ez az étel az én házias receptemé. Ízekben nagyon gazdag és változatos, fűszeres, édes-csípős ízkavalkádra számíthatunk. Szükségetek lesz pár extrább szószhoz az elkészítéséhez, de ezek nagyon sokáig felhasználhatóak lesznek a későbbiekben, úgyhogy érdemes beszerezni őket. Különböző ázsiai boltokban, vagy különlegességekkel teli boltokban mindig kaphatóak.

 

szoszok.png

hoisin szósz, halszósz és a házi szószunk

Recept

Először az öntetet készítjük el, amit egy csattos üvegben, vagy befőttes üvegben fogunk kivitelezni. Aprítsunk finomra egy chilit, akik csípősebben szeretik, azok kettővel is csinálhatják. Tegyük bele az üvegbe, majd adjuk hozzá a cukrot, ecetet, halszószt és a lime levet. Öntsünk erre a keverékre 1 dl forrásban lévő vizet, majd zárjuk le az üveget és rázzuk össze a szószt.

A következő hozzávalók jól mutatnak és kézre esnek, ha mindegyiket egy külön kis tálba helyezzük. Akkor is praktikus lehet, ha többen vagyunk és mindenki összeállíthatja a saját búnját az alapján, hogy milyen alapanyagokat szeret. Kezdjük a földimogyoróval! Pirítsuk meg, majd aprítógépben vagy mozsárban törjük össze őket és helyezzük egy tálkába. Következő a káposzta: vágjuk nagyon vékonyra majd keverjük össze egy tálban kb 4 evőkanál öntettel meg 1 evőkanál fehérborecettel. A friss fűszereket, vagyis a mentát és a bazsalikomot, illetve a koriandert aprítsuk össze és szintén tegyük egy tálba. A zöldhagymát és a jégsalátát daraboljuk fel, majd tegyük a babcsírával egy tálba.  Az uborkát vágjuk ketté és kiskanál segítségével szedjük ki a magjait, majd tegyük egy másik tálba. A sárgarépát hámozzuk, reszeljük és rakjuk tálkába. A rízstészták elkészítése változó lehet, általában tartalmaznak valamilyen útmutatót erre vonatkozóan. Az enyémet 5-6 percig kellett főznöm, majd leszűrtem hideg víz alatt és kész is.

A garnélákat pucoljuk meg pirítssuk kb 2 percig, majd öntsük rá a hoisin szószt és pirítsuk még 1 percig. Ezután rakjuk ezt is egy tálba. Ha nem szeretjük a rákot, vagy nem tudtuk beszerezni, akkor marhával, sertéssel vagy csirkével is tökéletes.

Az összes hozzávalót tegyük ki az asztalra, a kis házi öntetünkkel együtt. Rakjunk ki annyi tálat, amennyien vagyunk majd mindenki állítsa össze a saját ízlése szerinti bún chát! :) A szósszal locsoljuk meg bőven a tésztát, hogy ne legyen száraz, illetve ízben is nagyon sokat ad hozzá.

Az enyém így nézett ki:

bun_cha.JPG

 Amire szükséged lesz (4 főre):

  • 1 nagy marék héjnélküli, sózatlan földimogyoró
  • fél fejes káposzta
  • 1 csokor friss menta
  • 1 csokor friss bazsalikom
  • 4 szál újhagyma
  • fél fej jégsaláta
  • 1 tálca friss babcsíra
  • fél kígyóuborka
  • 2 sárgarépa
  • 150 gramm vermicelli rízstészta
  • 20 db garnéla
  • 4 evőkanál hoisin szósz

Öntet:

  • 1-2 db chili
  • 2 evőkanál porcukor
  • 2 evőkanál fehérborecet
  • 4 evőkanál halszósz
  • 2 db lime

 

Esti könnyű: rákok salátával

Ezt a receptet szerintem bármikor elkészíthetitek, mert gyors, mennyei finom és nem viseli meg a gyomrot. Szükségetek lesz hozzá, valamilyen nagyobb méretű rákra, hogy a sütőben, páncéljában meg tudjátok sütni, de ha nem akarjátok a receptet követni, akkor csak simán serpenyőben is tudtok kisebb garnélákat készíteni. A páncélban sütés előnye, hogy megóvja a rákokat, hogy kiszáradjanak, emelett pedig egészen különleges édeskés ízt adnak a rákoknak. Én óriás skarlát garnélákat használtam, nagyjából hat darabot. 

Recept

Én már egy ideje egy műanyag dobozban, fagyasztva tároltam a rákokat, így először kiolvasztottam őket. A mosogatóba meleg vizet engedtem, a rákokat pedig dobozostul beletettem, körülbelül fél-háromnegyed óra volt mire kiolvadtak. Miután ez meg volt, leöblítettem, majd megtörölgettem őket papírtörlővel. A rák hátán ejtsünk egy mélyebb, hosszanti vágást, szedjük ki a belsőségeeket, ha nincsenek előre megtisztítva. Óvatosan lapítsuk ki, figyeljünk, hogy ne szakadjon ketté. Ezt ismételjük meg az összes rákkal.

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra, alsó-felső sütésre. Aprítsunk chilit, friss bazsalikomot, illetve ahány rákunk van, annyi nagyjából 2X2 cm-es vajkockát. Helyezzünk minden egyes rákra egy darab vajkockát, illetve bazsalikomot és chilit. Sózzuk és borsozzuk is őket. Ha ezzel megvagyunk, akkor rakjuk be őket sülni 10-12 percig.

 Amíg a rákok sülnek, addig készítsük el a salátát! Bármilyen fajtát használhatunk, én egy kevert, előre mosott rügysalátát választottam. Az öntet elkészítéshez mustár, pici fokhagyma, balzsamecet, olívaolaj, só és bors szükséges. A hozzávalókat keverjük simára, ízlésünk szerint bánjunk a fűszerek mértékével. Öntsük rá a kész öntetet a salátára.prawns.JPG

A páncélban sült rákok

Vegyünk ki a rákokat a sütőből, vigyázzunk velük, mert nagyon forróak! Halmozzunk egy adag salátát a tányérunkra és tegyünk a tetejére néhány rákot. Szerintem annyira látványos az étel, hogy akár vendégeknek is simán tálalhatjuk :)

rakur.JPG

Az elkészült garnéla salátaágyon

 

Amire szükséged lesz (2 személyre):

  • 6 db óriás skarlát garnéla, vagy más nagy méretű rák
  • friss bazsalikom
  • 1 fél db piros chili
  • 50 gramm vaj
  • 1 kiskanál dijoni mustár
  • 1 kávéskanál balzsamecet
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 negyed gerezd fokhagyma
  • só, bors

Mediterrán polipsaláta

Recept

Ezt a receptet néha elkészítjük otthon, ugyanis egy roppant egyszerű salátáról van szó, ami nagyon friss és egészséges. Nehézséget egyedül a polip beszerzése okozhat, de a csápos kis lényeket manapság könnyen beszerezhetjük, csak tudnunk kell a lelőhelyet. Tengeri halat és egyéb herkentyűket is beszerezhetünk például a Hold utcai piacon, a Vásárcsarnokban, vagy a Hegyvidék bevásárlóközpontban. Ki is látogathatunk Budaörsre, a halpiacra, ahol kényelmesen válogathatunk a széles választékból. Ha be tudtuk szerezni a polipot, akkor frissen lefagyasztva tudjuk tartósítani pár hónapig. A képen látható polip fagyott még.

Első lépésként a polipot tesszük oda főni. Kerítünk egy megfelelő méretű lábost, amibe a polip mellé helyezünk vöröshagymát, babérlevelet és pár szem borsot.

 

polip.JPG

 

Felöntjük vízzel, készre főzzük. A főzési folyamat függ a polip nagyságától, nálunk is változó, hogy mennyi idő mire megfő. Szúrjatok a polip húsába időnként egy villát, ha már érzitek, hogy puha szűrjétek le, és tegyétek félre hűlni. (A főzési folyamat altarthat akár két órát is. Ennyi idő alatt finom puha lesz a polipunk húsa). Miközben a polip fő összevágjuk a salátába a zöldségeket. Kerül bele répa, angolzeller, shallot vagy sonkahagyma, kapribogyó, olivabogyó, és koktélparadicsom. A zöldségeket variálhatjuk ízlés szerint, többféle változattal is találkoztam már, néhol még krumpli, illetve szárított paradicsom is kerül bele. A felaprított zöldségeket egy tálba tesszük, hozzáadjuk az ízlésesen felszeletelt poliphúst, majd olivaolajjal és frissen facsart citromlével meglocsoljuk.

A legvégén sózzuk borsozuk, frissen aprított petrezselyemzölddel megszórjuk, majd alaposan összekeverjük. Hűtőbe rakjuk egy éjszakára, hogy az ízek kellőképp összeérjenek. Másanap finom, friss bagettel fogyasztjuk.

 

 

polip1.JPG                                          

Amire szükséged lesz (4-6 adaghoz):

  • 1 polip
  • 1-2 fej vöröshagyma
  • 2-3 szárított babérlevél
  • pár szem szemesbors
  • 3 szál sárgarépa
  • 3 szár angolzeller
  • fél csésze olivabogyó
  • egyharmad csésze kapribogyó
  • shallot vagy sonkahagyma
  • petrezselyem
  • só, bors

Könnyed erdei gombalves

Ez a recept a többihez hasonlóan elég gyorsan kivitelezhető és nincs szükségünk semmilyen nehezen beszerezhető alapanyagra ahhoz, hogy elkészítsük. Én azt szeretem benne, hogy nagyon könnyű, nem telíti el a gyomrot, illetve, hogy erdei gombából készül, ami már eleve csak finom lehet!

Recept

A szárított gomba beszerzése elsőre nehézkesnek tűnhet, de nagyobb piacokon általában kapható.

Először vegyünk egy mély tálat és áztassuk be a gombákat hideg vízbe, körülbelül egy óráig. A tálat rakjuk félre addig, amíg újra szükségünk lesz a gombákra.

Aprítsuk össze a hagymát kis kockákra, illetve a fokhagymákat vékony gerezdekre. Ezután jöhetnek a friss zöldségek:  hámozzuk meg a répákat, majd a karalábéval együtt vágjuk őket kisebb cikkelyekre. 
Egy lábasba hevítsünk fel, körülbelül három evőkanál olívaolajat, majd dobjuk rá az összes zöldséget együtt. Pirítsuk pár percig a zöldségeket és közben fűszerezzük ezt a keveréket sóval, borssal, illetve a kakkukfű apró leveleivel (a szárat nem kell belefőzni). Öntsük le a gombákról a vizet, majd ezt is adjuk hozzá a piruló zöldségekhez.

Pár perc pirítás után öntsük fel alaplével a zöldség keveréket és fedjük le a lábast. Én az alaplevet fagyasztva szoktam tartósítani kis zacskókban, de, ha ez nincs nálatok, akkor használjatok bolti alaplevet, vagy leveskockát végső esetben. Főzzük addig a levest, míg megpuhulnak a zöldségek.

Ha elkészült, tálalás előtt szórjátok meg egy kis aprított petrezselyem levéllel és fogyasszátok bátran ebben a hideg esős időben.

 

Amire szükséged lesz:

  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 szál fehérrépa
  • 2 szál sárgarépa
  • fél fej karalábé
  • 2 marék szárított erdei gomba
  • 1 liter csirkealaplé
  • olívaolaj
  • só, bors
  • 3-4 ág kakukkfű
  • 1 csomag petrezselyem

Lélekmelengető sütőtök krémleves

Az ősszel együtt beköszöntött a hideg időjárás, de ennél valami sokkal jobb is kezdődik: a sütőtök-szezon! Így, én egy pirított zsályás, parmezános croutonokkal teli, picit csípős, sűrű sütőtök krémlevessel készültem nektek. A recept nehézsége csak annyi, hogy házi alaplevünk legyen, illetve, a bátor fűszerezés, ugyanis így jönnek elő a diós, édes ízek a sütőtökből.

 Recept

Először is, hevítsünk olívaolajat egy magasfalú, nagy serpenyőben. Fogjuk a zsálya leveleinket és dobjuk a serpenyőbe, pirítsuk amíg sötétzöldek és ropogósak nem lesznek. Amikor ezzel megvagyunk, vegyük ki a zsályákat, majd helyezzük őket papírtörlőre lecsöpögtetni. 

Amit kaptunk az egy szuperül ízesített olaj, amibe helyezzük a hagymát, zellert, répát, fokhagymát, rozmaring leveleket, chilit és egy nagy csipet sót és borsot. Főzzük alacsony lángon, körülbelül tíz percig, vagyis addig, amíg a zöldségeink puhává és édessé válnak. 

Adjuk hozzá a zöldség keverékünkhöz a felkockázott tököt, illetve a csirkealaplevet. Főzzük nagyjából fél órán keresztül.

Ameddig a levesünk fő, készítsük el a croutont! Olívaolajjal kenjük be a kenyér mindkét oldalát, majd nyomkodjuk bele reszelt parmezán sajtba őket. Ha ezzel készen vagyunk, egy olaj nélküli teflon serpenyőben pirítsuk aranybarnára a kenyereink mindkét felét.

Ha, a tök már puhára főtt, akkor vegyük le a tűzről a levest és hűtsük le egy kicsit, fedő nélkül. Amikor kihűlt egy kicsit, akkor botmixerrel turmixoljuk simára. Miután pürés állagú lett a levesünk, kóstoljuk meg és nyugodtan fűszerezzük, ha nem elég pikáns az ízvilága. Tálaljuk a pirított croutonokkal és zsályalevelekkel. 

Remélem, hogy a rengeteg sütőtök krémleves recept közül, az enyém maradandó élményt hagy maga után :)

sutotok.JPG

Amire szükségünk lesz:

  • olívaolaj
  • egy csokor zsálya
  • két vöröshagyma megpucolva és összevágva
  • két angol zellerszár
  • két répa
  • 4 gerezd fokhagyma
  • két ág friss rozmaringlevél
  • 1 friss piros chili kimagozva, apróra vágva
  • só, frissen őrölt bors
  • 2kg sütőtök
  • 2 liter csirkealaplé
  • kenyér
  • parmezánsajt

 

süti beállítások módosítása